Egy ember nekieredt, hogy egy darab földet hasítson ki magának az erdőben. Ám ott aludt Obida. Egy medve már majdnem nekilátott, hogy felfalja, de az ember felébresztette. A medve elszaladt. Obida így szólt az emberhez:
-Jótett helyébe jót várj! Amikor katonának visznek, ezt és ezt csináld, ide és ide gyere, ott meglátsz egy nagy szakadékot, abban egy nagy követ. Menj oda a kőhöz, és kiálts nekem.
Minden úgy történt, ahogy Obida mondta. Az embert hamarosan besorozták. Mindent úgy tett, ahogy Obida tanácsolta, később pedig elment a szakadékhoz. A szakadékban megtalálta a nagy követ. Odament, és kiáltott:
-Obida!
Obida azonnal ott termett, és elvezette az embert az anyjához. Megparancsolta, hogy vendégeljék meg.
Amíg az ember evett és ivott, Obida pecsétes papírt hozott neki. Kezébe adta az írást, és így szólt:
-Ezzel az igazolással nyugodtan hazamehetsz, nem visznek többé katonának.
-Ha hazatérhetek, az igen jó lesz – felelte a katona.
Obida megparancsolta, hogy hunyja be a szemét. A katona hunyorított:
-Hé, hé! Lerepült a sapkám! - kiáltott a katona.
-Eh! A sapkád ötszáz versztnyire mögötted maradt – mondta Obida. A sapka odalett, de a katona hamarosan hazatért, Obida hazarepítette. Így hálálta meg a jótettet.
